Üdv Mindenkinek!
A következő lenne a problémám:
Kaptam egy jpg képet, amit át kellett volna méreteznem, mert így nem tudtak vele dolgozni. Akép eléggé nagy volt, 10,5Mb. Gondoltam, hogy a Gimp segítségével elvégzem a feladatot. Elindítottam a gimpet és megpróbáltam betölteni a jpg fájlt. Elkezdte tölteni, kissé hosszan tartott, de semmi. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy azt írja ki nakam egy felbukkanó buboréküzenetben, hogy gyökér partícióm több mint a 90%-a foglalt. Ez azért volt furcsa, mert mielőtt elkezdtem ezt a műveletet, akkor törölgettem egy pár régi fájlt, és így csináltam 820Mb szabad helyet. Gondoltam, sebaj, lényeg, hogy meg tudjam csinálni, de ujjabb üzenet, hogy kevesebb mint 5% szabad hely van a gyökér partíción, majd végül az, hogy megtelt a gyökér partícióm. Természetesen a képet nem töltötte be, hibaüzenettel elszállt, aminek a tartalma röviden annyi volt, hogy nincs elég hely. Gondoltam, valami virtuális tárolóba elkezdett dolgozni, sebaj, ujraindítom a gépet, majd üríti. Az ujraindítás után a grafikus felület nem volt hajlandó beléptetni. Konzolon letöröltem 1-2 olyan dolgot, ami nem kelett, csináltam kb 200-300Mb helyet, és így sikerült belépnem. De ez nagyon nemtetszik, hogy fölöslegesen van a gépemen valahol egy csomó adat.
Ez egy ubuntu distro lenne, mert ezt elfeledtem eddig elárulni. 🙂
Hogy tudom ezt megoldani, hogy visszakpjam a helyemet, ami a kép betöltése előtt a rendelkezésemre állt?
Honnan és mit kell törölnöm?
Köszi előre is a segítséget mindenkinek!
legutóbbi hsz