Soyuz-ISS randevú

A NASA TV felvétele a 6 tagú legénységről a Zvezda szervíz modulban az üdvözlő ceremónia alatt.

No, megtörtént, hogy a dokkolás és az ajtónyitás, majd némi várakozás után az üdvözlési ceremónia.

Először Aki Hoshide lépett az űrállomásra, majd a legénység egyetlen női tagja, Suni Williams és végül Yuri Malenchenko. Ezt követően az újdönsült tagokat a központban a családtagjaik, ismerőseik várták.

Először Malenchenko kapta meg a fülest, akit “meglepetésre” üdvözöltek. Azt mondta, amint látszik a legénység remek kondiban és jól érzik magukat.

A hölgy tag arra a kérdésre, hogy hogy érzik magukat úgy válaszolt, hogy olyan, mintha kempingeznének, vagy egy hotelben lennének, ahol sokat esznek, sokat alszanak és keveset dolgoznak, majd “megdícsérte” saját, valamint az állomás paramcsnokának a haját, mely a mikrogravitációs környezetben mindkettőjüknek erősen égnek állt. Ez sokáig tetszett a hölgynek.

A fedélzetre lépés meglehetősen jó hangulatban történt meg, csakúgy mint az utána következő beszélgetés, csak az űrállomás parancsnoka (Gennady Padalka) nézegette aggódva az óráját, valami sürgős teendő miatt és valószínűleg ezért néhány másodperces távozásra kényszerült, majd újra csatlakozott a 6 fős társasághoz.

A Soyuz parancsnoka megmutatta a lányának, hogy hogy kell levegőben fejen állni, majd elérzékenyült, amikor megkérdezte a lánya, hogy mikor jön haza. A válasz az volt, hogy nemsokára.

Akkor jegyezzük fel a két fennmaradó tagot is, akik Joe Acaba és Sergei Revin.

További információk a NASA honlapján.

Vélemény, hozzászólás?