Akár online is nézhető 3D-ben az olimpia

Korábban megjegyezhettük, hogy az olimpia idején, illetve már a nyári játékok kezdete előtt ráadásul megjelenik az ingyenes platformon az MTVA tematikus 3D-s csatornája, az m3D, igaz, ezt egyelőre csak a budapesti vételkörzetben élő nézők érhetik el.

Most viszont úgy néz ki, hogy online is lehet majd nézni a 3D adásokat. “Az internetes streamingszolgáltatások elindítása az Antenna Hungária tulajdonosa, a francia TDF-csoport számára is stratégiai cél – mondta el a műsorterjesztési igazgató.”

“Az Antenna Hungária újonnan kiépített háttérrendszerének célja, hogy médiatartalmat tudjon kiszolgálni lehetőség szerint minél többféle képernyő, vagyis végberendezés (televízió, mobiltelefon, tablet) felé – kezdi el a műszaki háttér ismertetését Maracskó Sándor, a közszolgálati műsorterjesztés vezető értékesítője. A cég netes tartalomtovábbítási hálózata (Content Delivery Network, vagyis CDN) két szerverparkból áll, az egyik a BIX-ben, a másik a Dataplexben található – mindkettő 40 Gbps dedikált sávszélességű vonalon csatlakozik a gerinchez.”

“A közvetítések jogi háttere miatt természetesen bizonyos szinten korlátozni kell a jelfolyam elérhetőségét, így például biztosítani kell azt, hogy a streamet csak az országhatáron belül lehessen nézni – hívta fel a figyelmet Schneider Henrik, az újonnan megalakult multimédia osztály megbízott vezetője. A rendszerbe beépített DRM-megoldás nem kizárólag a geoblokkolásra ad lehetőséget, az Antenna Hungária így a későbbiekben ugyanezzel a megoldással még komolyabb védelmet tud biztosítani a tartalomszolgáltatók számára.” Ez azonban lehetséges, hogy rossz hír a Linux kernellel rendelkező gépek számára.

“A 3D-s tartalmak egyrészt a több platformon jelenleg is elérhető side by side képformában, másrészt anaglif 3D-ben lesznek elérhetők. Utóbbi előnye, hogy nincs szükség hozzá 3D-s megjelenítőre, ráadásul a térhatású kép megjelenítéséhez elég az olcsó, piros-kék lencsével (szűrővel) rendelkező szemüveg – bár a térélmény ez esetben nyilvánvalóan romolhat.”

Bővebb információ a hwsw-n.

Vélemény, hozzászólás?