StatCounter – Mi a helyzet az Androiddal?

Nos, korábbi cikkeinkben már kitekintettünk a mobil böngészők és operációs rendszerek helyzetére, de úgy gondolom ideje frissíteni, hisz az eredmények – talán – meglepő irányba, pontosabban mértékkel változtak.

Úgy látszik a leggyakrabban már teljesen értelmetlen kétfilléres spórolás miatt sokasodó problémák ellenére egyre töretlenebb az Android. Talán ez köszönhető annak, hogy aki megfelelően keres és nem csak belevág, mert például kúltúrához(sic!) hozzátartozik, az szinte biztos, hogy megtalálja a neki való készüléket, még a pénztárcájához mérten is.

Ugyanis a piacon már a közepes árszínvonalon is találhatók olyan készülékek, amik megfelelően vannak összerakva és kevés hozzáértés és piszkálgatás nélkül is megfelelően működnek. Ugyanakkor, aki buherálni akarja a készülékét, annak ott vannak a legalsó kategóriás, belső tárolóhellyel és memóriával nevetségesen rosszul összerakott, gagyi, de olcsó készülékek, amiért akkor sem kár, ha egy kezdő tönkrevágja. És a profiknak ott vannak a felsőkategóriás, mindent tudó, de a konkurenciánál még mindig olcsóbb készülékek, melyeket természetesen ugyanúgy lehet hekkelni.

Ezek után nem csoda, hogy e készülékeknek töretlen a népszerűsége (azoknál, akik jól választottak) és töretlen a népszerűtlensége (azoknál, akik rosszul; vagy éppen a konkurenciánál, akik például márkahűségből maradnak egy drágább készüléknél).
Mert bizony egy demokráciában nem csak jól, de rosszul is lehet választani. Ilyenkor mondhatjuk, hogy ez, vagy az a hibás, de mindenki tudja, hogy ez a legtöbb estben csak tartalom nélküli maganyugtatás.

Nos, e kis bevezető után – mely talán segít megérteni a miérteket – nézzük azt, amiért belekezdtünk.

Először is lássuk, hogy hogy állnak a böngészők.

Az Opera mini(?) hanyatlása talán nem annyira meglepő, hisz vannak jöbb böngészők a piacon. Az összes Webkites böngésző, iPhone, Dolphin és gyakorlatilag ma már az összes Androidos nem utolsó sorban olyan kunsztokra képes, hogy meg tudja jeleníteni a html spanok alá dugott tartalmakat. Lásd a fórumunk menüje (pontosabban almenük) is ilyen(ek), de ilyen a fórumunk jeles napjai, időjárása, vagy épp a felhasználók tulajdonságai. Ez a technika a weboldalaknál sokkal általánosabb (és nem utolsó sorban egyszerűbb), mint a helyettesítő javascriptes megoldások.

Az androidos böngészők, – ahogy eddig is volt – vezetnek az iphonos böngészők előtt, de most újra egy kicsit jobban. Ez vélhetően az Androis előretörésének köszönhető. Illetve – talán elsősorban annak – hogy egyre több helyen Androidra is elérhetőek azok, vagy hasonló szolgáltatások, melyek eddig jobbára csak a konkurencia számára voltak elérhetőek.

Hát mit mondhatnánk?
A SymbianOS további hanyatlása senkinek nem okoz már meglepetést, sem a Series 40 felfelé ívelő karrierje.
Aki viszont a az androidos böngészők iphonosoktól történő elhúzását meglepetésnek tartotta, az akár értetlenkedve állhat afelett, hogy megtörtént a “csoda”, hogy az eddig hosszú ideig fej-fej mellett haladó két nagy konkurens OS közül az egyik – mégpedig az Android – igencsak elhúzni látszik.

A napokra lebontott adatok szerint rózsás is és nem rózsás is az Android képe, ugyanis az elmondható, hogy az utóbbi kb. másfél hónapban az iOS még meg-megcsípni sem volt képes, ahogy ezt korábban tette, viszont a “töretlen” előretörése korentsem olyan töretlen. Nincsenek olyan kiugrások, mint az iOS esetén, de azért vannak kisebb visszaesések, például a legutóbbi adat a 3 nappal ezelőttihez képest.

A diagramokban található kisebb törések ellenére azt mondhatjuk, hogy az Android helyzete jó, sőt, ha hosszabb távon nézzük a tendenciákat, akkor nagyon jó.

Kérdés az, hogy mit lehet kitalálni a mobil piacon.
Ráadásul a mobileszközök nagyon gyorsan terjednek és a becslések szerint 10 év múlva nagy szinte teljesen ők uralják a piacot.
És ekkor mág számolni kell a MS hatalmas felhasználói rétegével is, akiket a Windows 8 – szerintem – nagyon okosan megcélzott pont időben “ideje korán”. Hisz pontosan tudjuk, hogy a Windows célközössége az a hatalmas tömeg, mely képtelen a változtatásra és már a legkisebb változásra is fennhangon nyíg. Ez a tömeg, ha van ősi (már-már elavultnak kikiáltott) Windows, – csak úgy – soha nem fog sem Androidot, sem iOS-t használni. Ellenben vinnyogás nélkül fognak olyan Windowst használni, amiről meg lesznek győződve, hogy nem túl új – hisz akkoriban már jóideje létezik -, hanem ők saját maguk “avultak el”. Már pedig a Windows 8-cal – véleményem szerint – pont ez történik, és nyilván csak erre pályázhat a MS és nem arra, hogy egy olyan sokkoló rendszert bocsát ki, amit pont a célközönsége nem szeret használni.
No, ekkor kell kapaszkodni az Androidnak. Bár jelenleg jobb helyzetben vannak, mint a desktop Linux, de a túlzott elbizakodás könnyen wégzetes lehet.

Vélemény, hozzászólás?