Az androidos telefonok már túl nagyok?

Emlékezhetünk azokra az időkre, amikor szinte már a fül és száj távolság csökkentésére volt már szükség, hogy használhassuk a telefonjainkat, most a trend megváltozott.

worlds_largest_phone

A tucattermelés következtében a kijelzők árainak zuhanása miatt egyre nagyobb kijelzővel jönnek ki a gyártók, mely bizonyos szempontból kívánatosak, viszont telefonálásra egyre alkalmatlanabbá teszi a készülékeket, mivel egyre kényelmetlenebb a kézbentartásuk, különösen, ha beleszámítjuk azt, hogy a miniatűrizálás következtében egyre vékonyabbak is. Lassan a kezünket is kezdhetjük átoperáltatni, hogy kényelmesen megfoghassuk a telefonokat… mint telefont.

Annál inkább más a helyzet, ha az okostelefonunkat csak telefonként nem használjuk, ugyanis egy nagyobb kijelzővel végre nem kell megvakulnunk, hogy elolvassunk egy dokumentumot, megnézni egy filmet és az érintőképernyőknek köszönhetően végre kéyelmes játszani.

Átgondolva az itt leírt gondolatokat felmerül bennünk a kérdés, hogy tényleg ennyire szükséges az integrálás egymásnak ennyire ellentmondó praktikumok esetén is?

És ha mégis az integráció hívei vagyunk nem lenne illdomos az új technikai kihívásokra fordítani a hangsúlyt?

Global300x200

Az egyik ötletet szintén a sci-fi világa, – az Earth final conflict – vetette fel a hajlékony kijelzővel, mely lehetővé teszi, hogy a felhasználási praktikumoknak megfelelően változtathassuk a képernyő méretét, azáltal, hogy “eldugjuk” (feltekerjük), vagy nem.

Így a kijelző mérete tetszőlegesen szabályozható, sőt van még egy további lehetőség, a több kijelzős lehetőség, mely napjainkban egyre inkább kikopik, noha talán lenne még létjogosultsága a szétnyithatós telefonok körében, mint például a (már létező) hajlékony (LED) kijelzők esetében is.

A sci-fi itt van, újra itt van, csak ki kellene végre használni!

Vélemény, hozzászólás?