Szakik és lámák.

Kezdőlap Fórumok Flém Szakik és lámák.

10 bejegyzés megtekintése - 81-90 / 99
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #2158041
    BlueSky
    Felhasználó

      … Itt marketingből a linux megbukott!

      Én, talán inkább úgy fogalmaznék, hogy a kereskedő bukott meg hozzá nemértésből, vagyis inkább szakmailag.

      Ugyanis, a kereskedő tette így ki a Lap Top-ot, mert ha teszemazt egy wint tett volna úgy ki, hogy (valamilyen okból) “kékhalál” lett volna a képernyőn, akkor a vásárlók vajon mit gondoltak volna?

      A kékhalálról még csak annyit: stimmel. Nem sok kék képernyőt látni mostanság. Helyette inkább azt, hogy egy villogó kurzor marad a bootolás helyett a képenyő bal felső sarkában… És láttam más olyat is, hogy a zikszpé karakteres képernyőn írta ki a bootolás helyett, hogy:

      A Windows nem indítható, mert az alábbi fájl hibás vagy nem található: C:WINDOWSSYSTEM32CONFIGsystem

      Persze nem biztos, hogy egészen pontosan idéztem a kiírást, mivel nem írtam fel papírra, pedig jó lett volna.

      Továbbá olyan is volt, hogy csak minden második bekapcsolásra bootolt be, pedig előtte egy Linux futott a PC-n egy jó ideig (több mint egy évig az volt rajta, csak), tehát a “vas” az hibátlan volt.

      Továbbá: “Kék képernyős élményeim” közé tartozik az is, amikor a PC-be a Secondary Slave pozicíóban lévő MobilRackben lévő HDD-re akart “valaki” telepíteni XP-t és nem sikerült csak addíg jutni, hogy a rendszer felmásolta a telepítő rendszert a HDD-re, majd reboot és 1 szép kék képernyős üzenet fogadott, amelyet utóbb ki lehetett “védeni”. De az derült ki belőle, hogy a boot.ini úgy lett felírva a HDD-re mintha Primary Master lett volna a HDD és nem Sec. Slave.

      Jó kis kaland 🙂

      Bővebb infó: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kék_halál

      (bár lehet, hogy valaki tud bővebbet is)

      #2158042

        #2158043
        BlueSky
        Felhasználó

          …Több kernel-panic-ot láttam már

          Tiszta sor 🙂 Egyetértek, mert én is így vagyok vele, már évek óta, pontosabban úgy vagyok vele mint az Opel szervizes: “Uram, én már több összetört Opelt láttam mint Suzukit… Hát tehetek én róla, hogy Opel szervízben dolgozom?” Oda meg nem hoznak összetört Suzukit 🙂

          #2158044

            #2158045
            Névtelen

              Beszélgessünk a semmiről.

              #2158046
              Névtelen

                Beszélgessünk a semmiről.

                #2158047
                BlueSky
                Felhasználó
                  bacsi2 wrote:
                  Beszélgessünk a semmiről.

                  Talán meg lehet próbálni, bár nem biztos, hogy könnyű lesz.

                  Mindenesetre várom a “nyitó hozzászólást”. Már csak kíváncsiságképpen is 🙂

                  #2158048

                    #2158049
                    dotmind
                    Felhasználó

                      a semmi egy szar 🙂

                      #2158050
                      dotmind
                      Felhasználó

                        a semmi egy szar 🙂

                      10 bejegyzés megtekintése - 81-90 / 99
                      • Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.