Talán jópárunkat foglalkoztat ez a téma. 🙂 Ha jól emlékszem itt a fórumon is volt errõl már szó, a teljesítmény – ár arányról (ami itt ugye nem túl jó), de nem találom azt a témát. (a keresés meg még az új fórumban nem müxik)
De mindenképp meg kell veletek osztanom egy cikket (http://hirek.prim.hu/cikk/33670/?sr=aghirkereso ), és ki kell kérnem a véleményeteket. Különösen azokét akik már jelezték, hogy az õ saját cégük is részt vesz az árusításban. Aki teheti olvassa el kérem ezt az cikket, de azért kiemelek néhány kulcsmondatot.
„Egyes konstrukciók lehetõséget biztosítanak arra is, hogy 3 éven keresztül tudják a vásárlók igénybevenni a 60 ezer forint adókedvezményt: 3*60 ezer forintból pedig már lehet venni egy középkategóriás számítógépet.”
Hogy középkategóriásat azt nemtudom, de valamilyet biztos.
A minisztériumi – gondolom én – hivatalos dokumentumon (nnnnnna ezt túlzás kampányanyagon) ez olvasható: Számítógépes eszközök lízingje, vásárlása, bérlete esetén a személyijövedelem adóból több évig, évente 60000 ft leírható.
A feltételeket tudom (nem lehet megbontani, és egyéb kicseszések), de ha 3 éven keresztül le lehet írni a V
legutóbbi hsz