Akkor ideje, hogy én is bemutassak valamit.
Már az amcsi „drámaírók” sem a régiek.
Én nem hagytam volna ki azt a poént, amikor a közönség visszatapsolja Boysy Spearst és akkor valamelyik zsűri tag csillogó könnyei közepette azt mondja, hogy „Hit me baby, one more time!”… mert ütős volt. Nálam legalábbis.
Ám, ami a David-et, a „rendíthetetlen ólomvizimentőt” illeti… nem hagyja magát. Ő „igazi szórakoztató művészetet” akar. Valójában fél, hogy ez a jószág itt nagyobb bohóc, mint ő… pedig ő is ott van.
Eszembe ötlött a nem is távoli kommunista idő, amikor más műholdról „lopva” jött az imperialista ige, és láthattuk Davidet, aki olyan kocsit „vezet”, mely legtöbbünknek most sincs még… pedig itt van már a kánaán.
Érdekes volt, ahogy a sorozatban sz imádott David rángatta a kormányt… ezzel szemléltetve a vezetés illúzióját… merthogy azóta tudjuk, hogy egy ilyen felvétel a stúdióban történik és nem az öreg országúton.
A történet szerint ennek a drága autónak a kormányának igen nagy holtjátéka lehetett, vagy sokat „táncoltathatták” őt a rendőrök. Ne, de térjünk vissza a felvételre. Arra a felvételre, amelyből gombamód szaporodnak a különböző változatok – amerikai mintára – a világ számos táján, így nálunk is.
És belegondolva ez a műfaj nem új, nem is amerikai (illetve most az), tengeren túli gagyi. De emlékezzünk vissza… „Kicsit más stílusban”, de így kezdte a sokunk által szeretve tisztelt Hofi Géza is, aki már nem lehet itt velünk. Még szerencse, mert bele is halna, ha látná, hogy mivé „fejlődött” ez a műfaj.
legutóbbi hsz