Hozzászólások
-
SzerzőBejegyzés
-
uzsolt wrote:Hadd kérdezzem meg: az államot mi alapján fogod/fogjátok perelni?
Gondolom Te sem akarsz önszántadból adózni. Ugye? Senki sem akar. Viszont van egy törvény, ami ezt alőírja. Elfogadtuk, itt élünk. Viszont ha neked, nekem, bárkinek nincs 30E Forintja Windowsra, hanem Linuxunk van ingyé, akkor hogy csináljam meg azt, amire köteleznek?
Először a feltételek kellenek, ugye?
Hát igen.Szóval ilyen jogon megy a perelés.
És akkor menjünk tovább: az Apple Magyarország ügyvezetője nyilatkozta egyszer, hogy afelhasználóik bele vannak kényszerítve, hogy PC-t is fenntartsanak, mert nem tudnak adózni.
Hoppá! Ez már mégegyszer annyi ember. S akkor még nem beszéltünk a többiekről (BSD, Solaris, stb.)Ha összeszámolod, így már elég sokra rúg azok száma, akiket negatívan diszkriminál az állam, csak mert éltek a jogukkal, s mást választottak (legtöbbje anyagi okból, illetve „nem megelégedettséből”).
Én rádióamatőr vagyok, s annó azt tanították: a sávokban ha illetéktelen használja a frekit, s bosszantani próbál minket, akkor azt ejtsük le magasról, s majd megunja. Sajnos ez kb. úgy 10%-ban működött. Vannak olyan állatok, akiknek kifejezetten imponál, hogy felbosszanthat másokat.
Bár inkább legyen az, amit l_lorincz írt, miszerint megunják, s elkullognak.VectoR: örömömre szolgálna, ha a harcotokról (bocsánat, mindnyájunk harcáról) időnként beszámolnál, hogy hogy is áll az ügy. Persze csak ha ez nem jelent plusz időt, s elfoglaltságot (ezt nem gúnyosan írtam -> bocs, de néha hülyén fogalmazok, így mindig meg kell jegyeznem, hogy nem gúnyosan írtam).
VectoR wrote:Állítólag valahol felszóllalt az ellentábor (Win-user) nem éppen az ügy mellett…… 😛 Még keresem de nem lelem…Csak tudnám, hogy nekik, akiknek 70-80%-a nem fizetett, azaz illegálisan használ egy rendszert, miért is fáj az, hogy mások is tudnak használni valamit…
Ez kb. olyan, mint ha a Mercedes tulajdonos azt fájlalná, hogy miért lehet Suzukit kapni…Buta és birka nép a magyar. Ez van!
VectoR wrote:hát nem egészen arról a motorról van szó a telefon és a pc esetében… rakj fel egy profi java alkalmazást pl Mercury és nézd meg mit szól a géped meg egy top-ot futtass és megérted mi a helyzet..Köszi, pont erre gondoltam. 🙂
uaz wrote:Ezen csak nevetni tudok 😀 ennyi erővel még lovaskocsival kellene/kéne közlekednünk!Azért ne legyünk gonoszak, hiszen az MS eddigi legstabilabb rendszeréről beszélünk! Már csak az a baj, hogy ez a legstabilabb nekik… …vajon mikor jutnak el a Linuxig? 😉
No de hagyjuk a komolytalankodást! Inkább beszéljük meg azt, ami a topic elején néhányunkban felmerült, hogy egyszerű alázások helyett miben tudjuk támogatni az ügyet, hiszen nem csak a BP-ről szól ez a dolog, hanem minden Linux kernelt használó OS-ről.
No de tovább megyek: elhangoztak még olyan nevek is, mint Apple, BSD, Unix, stb….A Java tényleg megoldás lehet, viszont az a szédületes sebesség, s erőmű-igény, amivel jár…. …hát nem tudom. Nekem nem gyerebe.
S ha már precedens születhet a dologból, akkor máris egy csomó államilag kötelező szoftver is azt a példát fogja követni, azaz ha Linux verzió léesz, akkor mákunk van, s gyárthatják Apple-re is, viszont ha jön a Java, akkor a gépek legjava (hihi) sem lesz alkalmas a normális munkára.
Ergo: nem az MS monopóliuma lesz azontúl a problémánk, hanem hogy melyik hardvergyártó köt szerződést az állammal 🙂Ez a 22-es csapdája.
Én speciel megvettem annó az XP-t, mert vállalkoztam egy-két dologra. Aztán mikor becsődöltünk, megmaradt, használtam, de már régóta tele van a pupom vele.
Szóval még kb 1 hónap, s az új gépemen már csak Linux lesz.
Jah, s nálam azért úgy 90%-ig minden jogtiszta volt.
S ez háborított fel! Hogy fizetek egy valag pénzt, a terméktámogatás egy helpdesk-es lány, aki annyit tud, hogy hol a start-menü, és sohasem volt stabil a rendszer. Mindig csak szívtam vele. No ebből lett elegem…
S mivel szeretek programozgatni (nem egy guru szinten, de azért el vagyok vele), így a Linux opensource filozófiája eleve közel áll hozzám.BornToBePuli: pont ma reggel futott át kis agyamon munkába jövet, hogy van annyi linuxos programozó. Szerintem ők pik-pak átportolnák az Abev-et, ha kiadnák a forrást (vállalva titoktartást, blablabla). Szóval ez járható volna, ha odafent is ezt gondolnák.
Ugyanez volt a gond annó a DPG (DrótPostaGalamb) mail-progival is. Kellett volna forrás, s akkor lenne Linuxos verzió. Ehelyett féltették, s nem lett belőle semmi (jól fel is vásárolták őket). Minden esetre a DPG megy wine-al, így meg tudom tartani a 96 óta működő címemet. 🙂Amit ígértem, megtettem.
Körbeküldtem a témát az ismerősök között.
Az egyik regionális (Pest megyei) újság kért egy cikket tőlem (megírtam), mert az ő szerverük is Linuxal megy, így érintett a dologban. 🙂
A többi média még nem reagált, de ahogy ismerem őket, biztosan követik az újság példáját (itt ez így megy).A cikk általában beszél a linuxról, bevezetőjében pedig szól a BP által kezdeményezett akcióról és sérelmekről. Megjelenés esetén bemásolom ide.
Dávid
Igazad van, nem elég specifikusan egy problémára összpontosítani, hiszen számos olyan terület van, ami még nem megoldott az alternatív rendszereket használók részére. Itt volna jó, ha esetlegesen akár az Apple magyarországi képviselete is beszállna a buliba, hiszen ezzel akár ők is piacot szerezhetnek (s szerintem ez nekik sem válna kárukra).
Holnap körbe is kérdezek, hogy ki mit szól egy ilyen témához. Nem ígérek semmit, hiszen a média legalább olyan kiszámíthatatlan, mint az Apeh. Ha valami lesz belőle, azt természetesen jelzem ebben a szobában.
S ha már így belejöttem, lehet, hogy mégegyszer meg kéne néznem ezt a BPOS-t 😉
Örülök neki, hogy ennyire népszerű a téma! 🙂
No akkor lássuk:
én egy kistérségi televíziónál dolgozok (bár nem a Ti térségetekben, de) teszek egy próbát a szerkesztőinknél, hátha rákap valamelyik. Vannak újságok, elektronikus médiák, ahol szintén tudnék némi protezsálást adni. Aztán van kolléga Budapest egyik legnagyobb és ugyanezen cég régiós rádiójánál.Ezek azt hiszem jó esélyt adhatnak az ország más területén való népszerűsítésnek.
A továbbiakban ha nem jelzem, akkor általánosságban beszélek, mint linux.
Szerintem egyénileg úgy tud mindenki tenni az ügyért, hogy a környezetében nészerűsíti a Linuxot. Ez már egy nagy előrelépés, hiszen minél többen használják, annál többen fognak odafigyelni rá.
Véleményem szerint ha minden linuxos küld egy levelet az apehnak, hogy mi lesz már, mikor lesz program linuxra, az nagyon gyorsan megtelíti a postaládájukat. 🙂 No persze ez most csak egy tréfa, de lehet, hogy nem árt komolyan venni.
A szórólap sem egy eldobandó gondolat. Szerintem ha lent is van propaganda, az erősítheti a támogatói tábort. Az apeh-ot úgy is mindenki eléggé utálja 😉
Valószínűleg az sem ártana, ha valamilyen formában rendet tudnánk tenni a fejekben. Sajnos ma még mindig az az általános véleméy, hogy a linux egy terminálos rendszer. Ezeket és az ehhez hasonló tévedéseket kéne eloszlatni, hogy a titkárnők (akik rendszerint nagyra tartják magukat egy Word tanfolyam után) végre rájöjjenek: itt is van „Start menü”, csak másképp hívják, itt is van Office, s a legtöbb esetben itt is a Programok menü alatt van a passziánsz.
Nem azt mondom, hogy most kezdjen mindenki partizánakcióba, de elgondolkodtató, hogy egy mamutcég befolyása miatt sárba tipornak olyan alapvető személyiségi jogokat, mint a választás lehetősége.
Igenis, választottunk, s ezzel semmivel sem vagyunk kevesebbek, mint mások.Az pedig egyenesen felháborító, hogy egy tehetséges, nagy szaktudású MAGYAR cég ügyfelei jó pár év együttműködés után kénytelenek szerződést bontani, mert az országban semmibe veszik őket.
Csak egy ötlet, de Ti már biztosan gondoltatok erre: amíg nincs megoldás az állam részéről, addig nem lehet valamiféle emulációval (pl: Wine) használni az Abev-et?
Nem a szervezkedés és a felbujtás vezérel, de ez már nem az első eset (nem csak számtech területen), hogy emberek esnek el lehetőségektől egy alternatív megoldás miatt.
Nem azért, mert mazoista lennék, s szeretnék mások helyet kutakodni, de zenész vagyok (nem DJ!), így az audio progik nekem is sokáig problémát jelentettek.
Itt van egy link, ahol csupa DJ progi van (Google -> „dj for linux” kulcsszó):
http://sound.condorow.net/ddj.html
http://www.hitsquad.com/smm/linux/DJ_MIXING/Zenészként a következő jöhetne szóba (bocs, ha már megvan):
http://lmms.sourceforge.net/home.php
Ez egy zenszerkesztő progi, méltó utódja lehet a win-es és mac-es Cubase, illetve Logic-nak. Ezt az oldalon is írják, ez a mottója. 🙂További zenei progikat lehet még találni linuxra itt:
http://www.hitsquad.com/smm/Dacr
-
SzerzőBejegyzés
legutóbbi hsz