Hozzászólások
-
SzerzőBejegyzés
-
De a PMagic a rejtett partíciókat láthatóvá is tudja tenni -> próbáld ki az Advanced menüben a partició unhide opciót, és rögtön láthatóvá teszi egy visszakérdezés után, igaz, nekem csak a PM-3 és a PM6 van meg, azok tudják, ezért kételkedem abban, hogy a PM8-ban nincs ilyen opció, csak körül kell nézni benne, amíg minden nincs beállitva, addig nem nyúl a merevlemezhez
A forditva történt feldugás nem okoz gondot, legfeljebb nem indul a gép, mert azért van benne némi kis védelem is. Probléma akkor szokott lenni, ha üzemelõ gépben dugaszolod rá. Szerintem vidd el egy ügyeskezü szakemberhez, ha a belül esetleg zárlatos lábat kiegyenesiti, elõfordulhat, hogy rendbejön.
Ugyanilyen problémával már én is küzdöttem, az egyik esetben a DVD-író haldoklott, a másiknál egy CD olvasó. A tápnak semmi baja nem volt, ma is azzal megy mindkét gép. Viszont ha netán a winyó haldokolna, érdemes kipróbálni a HDD-regenerátor progit. Olyan winyót állítottam helyre, aminek a 0. szektora is bad volt, és szoftveresen teljesen használhatatlan volt, sem a cfdisk, sem az fdisk nem tudott mit kezdeni vele, ez a regeneráló progi úgy helyrerázta, hogy a bad szektorok eltüntek (kijavitotta, nem eltüntette) és az adatok rendben megmaradtak. Egyébként aki ATX-es tápot használ, javasolom, nézzék meg a http://www.neverendcomputer.com oldalt, kiváló tápvédelmük van, 3000 huf körül van az ára. Ma már minden gépbe beépitem, mert volt pár eset, amikor a táp elszállása a teljes gépet elpusztitotta, és nem mindegy, hogy csak tápot és tápvédõt kell cserélni, vagy az üres számitógépházat kell feltölteni.
Ha kicsi a hely a legjobb választás az o/a! írta sany, értem, de ha ezt egy hozzánemértõnek írod, elmegy kedve linuxtól.
uzsoltnak a kérdésére:
csak az alaplapi hangchippel:
ls /dev/snd : seq timer
ls /dev/sound : sequencer sequencer2distribution=”redhat”
Ha + bent van egy PCI-s CT4810 hangkártya:
ls /dev/snd : controlC0 midiC0D0 pcmC0D0c pcmC0D0p pcmC0D1p seq timer
ls /dev/sound : adsp audio dmmidi dsp midi mixer sequencer sequencer2mivel nem vagyok programozó, sõt igen kevés a parancsismeretem, így az uhu-control-center-ben próbálkoztam eddig, itt a kernelmoduloknál a Hang -> ISA -> wavefront -> snd-es18xx (ESS AudioDrive) modult szeretném betölteni (az alaplapi hangchip ES1869) akkor az alábbi adatokat kéri (zárójelbe írom, amit ismerek, ezt a BIOS-ból tudtam kivadászni)
DMA1: (1) DMA2: (0) enable: (ide mit kell írni? yes/enable?) mpu_port: (330) (esetleg 0x330, vagy 330-331, vagy 0x330-0x331 ? ) port: (220) (esetleg 0x220, 220-22F, 0x220, 0x220-0x22F ? ) isapnp: (na ide mit?) irq: (5) index: (na ide mit?) id: (na ide mit?) fm_port: 388 (esetleg 0x388 ?)
[A mandrakelinuxnál sndconfigban az alábbiakat adtam meg: ES1869 i/o=0x220 IRQ=5 DMA=1 MPU_IO=0x330 (de 0x300 is jó) és mûködött !]
végigpróbáltam a fentieket, kivéve az indexet és az id-t, de a modul betöltési próbálkozásnál „A modul betöltése sikertelen! Feltehetõleg nincs megfelelõ eszköz a gépben, vagy hibás paramétert adott meg.” hibaüzenet jelenik meg.Veritas kérdésére:
A winxp minden további nélkül felismeri és kezeli, ezért gondolom, hogy PNP.
Az alsaconf pedig (konzolon próbálkoztam) :
root:~# alsaconf
/usr/sbin/alsaconf : line 57 : [ : too many arguments
/usr/sbin/alsaconf : line 59 : [ : too many arguments
which: no dialog in (/root/bin:/usr/local/sbin:/sbin:/usr/sbin:/usr/local/bin:/bin:/usr/lib/ccache:/usr/bin:/usr/lib/java/jre/bin)
which: no whiptail in (/root/bin:/usr/local/sbin:/sbin:/usr/sbin:/usr/local/bin:/bin:/usr/lib/ccache:/usr/bin:/usr/lib/java/jre/bin)
Error, dialog or whiptail not found
vagyis hibaüzenettel elszáll.
Az alsaconf 57.sora:
elif [ -f /etc/redhat-release -a ~grep -c „RedHat” /etc/redhat-release 2>/dev/null~ -ne 0 I; then
distribution=”redhat”
Az alsaconf 57.sora:
elif [ -f /etc/fedora-release -a ~grep -c „Fedora” /etc/fedora-release 2>/dev/null~ -ne 0 I; then
distribution=”redhat”sany-nak az üzenetét nem értem. Ezt írjam be konzolon, vagy mi? Mivel nem értek a programozáshoz, ezért kérem, hogy részletesen (szájbarágósan magyarázza el), ha meg-nem sértem, amit nem szeretnék.
holnap reggel újra megírom uzsoltnak és veritasnak is a választ, mert sokadszori próbálkozásra a gyors választ nem adta meg a mozilla, a kongueror pedig a kész válasszal lefagyott, más böngészõm pedig nincs, mert nem telepitettem többet, kicsi a gép, kis winyóval, és mivel reggel óta fent vagyok, már elfáradtam … bocsi
Most éppen van hang, mert betettem egy PNP-hangkártyát, azzal megy, de én az alaplapit szeretném használni, ami a Mandrake-Linux 9.0 alatt is beállitható, és ott hang is van. UHU-ban hiába próbálkozok, nem akar elindulni.
Ha valakinek van épkézláb ötlete, ne tartsa magába.
Köszi„elviekben van a géphez egy kis könyved vagy füzeted”, de gyakorlatilag semmi nincs, használtan kaptam ki tudja, hányadik tulajtól.
Hang egyáltalán nincs, lsmod parancsra az alábbi hang(?)modulokat kistázza:
snd_seq_oss 33536 0
snd_seq_midi_event 10240 1 snd_seq_oss
snd_seq 51600 4 snd_seq_oss,snd_seq_midi_event
snd_seq_device 10892 2 snd_seq_oss,snd_seq
snd_pcm_oss 49952 0
snd_pcm 81796 1 snd_pcm_oss
snd_timer 24580 2 snd_seq,snd_pcm
snd_page_alloc 11396 1 snd_pcm
snd_mixer_oss 19840 1 snd_pcm_oss
snd 49252 7 snd_seq_oss,snd_seq,snd_seq_device,snd_pcm_oss,snd_pcm,snd_timer,snd_mixer_oss
soundcore 11104 1 sndlspci parancsra:
00:00.1 Host bridge: Intel Corp. 440BX/ZX/DX AGP bridge (rev 03)
00:01.0 Ethernet controller: Intel Corp. 82557/8/8 [Ethernet Pro 100] (rev 05)
00:14.0 ISA bridge: Intel Corp. 8237AB/EB/MB PIIX4 ISA (rev 02)
00:14.1 Ide interface: Intel Corp. 82371AB/EB/MB PIIX4 IDE (rev 01)
00:14.2 USB controller: Intel Corp. 82371AB/EB/MB PIIX4 USB (rev 01)
00:14.3 Bridge: Intel Corp. 82371AB/EB/MB PIIX4 ACPI (rev 02)
01:00.0 VGA compatible controller: ATI Technologies Inc. 3D Rage Pro AGP 1X/2X (rev 5c)A /dev könyvtárban van /snd és /sound könyvtár, amikben két-két file van, de ezek nem olvashatóak:
/snd/-seq mérete: 116,1
/snd/-timer mérete: 116,33
/sound/-sequencer mérete: 14,1
/sound/-sequencer2 mérete: 14,8mást nem tudom, hogy mi kell, de próbáltam az UHU vezérlõpultban a kernelmodulok betöltésénél elindítani az es18xx modult, de nem indult el, és a sb modult is próbáltam, de az sem indul, azzal az üzenettel, hogy nem talál ilyen eszközt, rendszerújrainditáskor pedig hibát ír
Bocsi, hogy itt is beleszólok 🙂 , de érdekelne, hogy van-e már valaki, aki az AVG-t feltelepitette, és mûködik neki, mert én szeretném feltenni, de mivel nagyon kezdõ vagyok, nem sikerült. Innen próbálkoztam: http://free.grisoft.com/doc/20/lng/us/tpl/v5
Köszi, hogy szólsz, bár a 2 nappal ezelõtt nyitott topic-om eltünt, így próbálok keresgélni, hátha mégis kapok valami segitséget 🙂
-
SzerzőBejegyzés
legutóbbi hsz