kisbetu

Hozzászólások

10 bejegyzés megtekintése - 5,301-5,310 / 19,719
  • Szerző
    Bejegyzés
  • Hozzászólás: LinuxForum.hu őszi túra – 2008 #2173318
    kisbetu
    Felhasználó
      majorlacko wrote:
      Hogy a „mai” fiatalok mit bírnak?
      Erről az a véleményem, hogy a katonaság intézményét nem megszüntetni, hanem afféle svájci alapokra kellett volna helyezni, na jó, akkor osztrákra, de ez a hazai nihil, amit azért mondok, mert volt alkalmam szolgálni a „hazát”, ez valóban kisbetu véleményét igazolja.

      Hát igen. Én voltam katona (többször is).
      Igaz, előfelvételisként viszonylag elit helyre kerültünk, de azért a kiképzőink más csak kisebbségi érzésből is, igyekeztek „megnevelni” bennünket. (Egy azaz 1 tiszttel találkoztam, aki potenciális mérnökként, kvázi egyenrangú félként kezelt bennünket.)
      De talán pont ez tanított meg a közösségben létezés, az egymásra figyelés tudományára.

      Örültem, amikor kedves kormányunk pont akkor szüntette meg a sorskatonaságot,  amikor  a fiam 18 lett. (Ő az allergiája miatt nehezen viselte volna.) Aztán volt szerencsém olyan kollégával együtt dolgozni, akin látszott, hogy egykeként nőtt fel, affinitása nem volt mások elfogadásához.

      Viszont mivel gyakran rámtör a „bezzeg a mi időnkben” fíling, abba is hagyom.
      Nemzedéki ellentétek még egy darabig lesznek. De legyenek is, mert csak az emberiség elmúlásával fognak elmúlni.

      Hozzászólás: LinuxForum.hu őszi túra – 2008 #2173319

        Hozzászólás: Kernel hiba miatti chip-meghibásodás #2173497
        kisbetu
        Felhasználó

          bizonyos esetekben a rendszer indulásakor felülírják a hálózati kártyák működéséhez elengedhetetlen fontosságú ún. firmware-t tartalmazó EEPROM-ok tartalmát is, amelynek következtében az adapterek gyakorlatilag használhatatlanná válnak.

          Tehát a „chip” nem megy tönkre, csak átkonfigurálódik…

          A már tönkretett kártyák tulajdonosai pedig az Intel Boot Agent Utility programja segítségével próbálhatnak meg – a sérült modulok újraprogramozása révén – újra életet lehelni hardvereikbe, bár a szoftver használatát követően a kártyák MAC címe továbbra is hibás fog maradni.

          Naponta „programozok át” ethernet chipeket, igaz, mi nem Intelt használunk, hanem „csak” Realteket.
          A gyártó ad lyutilitit, amivel az EEPROM tartalma módosítható. Az EEPROM tartalmazza a MAC címet is, így nem értem a problémát.

          Ennyit a bulivárról.

          Ja, az offtopikról meg annyit, hogy ez a szekció a Linukszfórum hibáit (lenne) hivatott pellengérre állítani, nem pedig a minket körülvevő majdnem tökéletes világ apró-cseprő ügyeinek felvetésére szolgál(na).

          Nos, hogy akkor ontopik is legyek: linukszfórum-hibának itt vagyok én.

          Hozzászólás: Kernel hiba miatti chip-meghibásodás #2173498

            Hozzászólás: BIOS – Grub probléma #2173475
            kisbetu
            Felhasználó

              Akkor az uzsolt-féle BIOS-kitiltás még esélyes.

              (Bár én ezt teljesen önállóan, a kérdés feltevése előtt már kipróbáltam volna, ezért eszembe sem jutott a feltételezés.)

              Hozzászólás: BIOS – Grub probléma #2173476
              kisbetu
              Felhasználó

                Akkor az uzsolt-féle BIOS-kitiltás még esélyes.

                (Bár én ezt teljesen önállóan, a kérdés feltevése előtt már kipróbáltam volna, ezért eszembe sem jutott a feltételezés.)

                Hozzászólás: BIOS – Grub probléma #2173469
                kisbetu
                Felhasználó
                  lacix wrote:
                  A linux rendesen feltelepül?

                  Azt írta, hogy a telepítés végigment, de az első indítás már nem sikerült. (Ugyanezt olvastam – miután rákerestem a kedves kérdező kedvéért – külföldi fórumokban is. Sajnos nincs kedvem ennél jobban utánajárni a dolognak.)

                  Irigység? Hol?

                  lacix wrote:
                  A linux rendesen feltelepül? Ha igen, akkor nem a jmicron támogatásával van a probléma (különben sem, mert azt a fajtát, ami a lapodon van már 2 éve támogatják a linux kernelek).

                  Akkor meg a szar linukszok telepítőivel van a gond, hogy nem töltik be a meglévő modult. Illetve telepítés közben maguknak betöltik, de a telepített rendszerből kifelejtik.

                  Aki ért hozzá: a kernel parancssorában lehet megadni kötelezően betöltődő modult?

                  Hozzászólás: BIOS – Grub probléma #2173470

                    Hozzászólás: BIOS – Grub probléma #2173463
                    kisbetu
                    Felhasználó

                      Arról meg nem tehetek, hogy a szar linuksz nem kezeli olyan jól a szuper hardvereket, mint a minden dicséretet megérdemlő Windows (R)(TM) XP (R)(TM).

                      Hozzászólás: BIOS – Grub probléma #2173464