Optimista ember vagyok. Néha még rólad is azt remélem, hogy hátha időközben megjavultál. Ameddig élek, mindig remélek, azután úgyis meghalok.

Néha, mit néha? Szinte mindig magas labdákat adsz fel.

Tudod, megértenénk az … elvakultságodat, ha nem hirdetnéd úton-útfélen.
Így, hogy a közeledben a száraz fa is gobót izzad, meg a windows-gyűlölet fröcsög mindenfelé, túl feltűnő, amit csinálsz.

Biztos lehetne ezt diszkrétebben, finomabban … , de erről talán pont nem nekem kéne papolnom.

A könyved első változatát elolvastam.
Nagyrészt tetszett, ezt akkor meg is írtam.

Tele van gobóval, ez ott pont nem baj, hisz arról szól. (Hozzáértők találtak benne szakmai hibákat, ez laikusként engem nem érintett.)  De az, hogy süt belőle a windows utálata, az nem vet jó fényt a szerzőjére.

Ja, és hogy én megjavuljak?
Hová javuljak? Én jó vagyok.

Csak az időnként felbukkanás nem stimmel velünk kapcsolatban, de mindegy.

Zoli fordítva ül a lovon: amikor azt hiszi, megszabadult tőlünk, idejön.
És nem lepődik meg, hisz ezt várja.