Hozzászólások
-
SzerzőBejegyzés
-
VectoR wrote:Csak igazából nem értem miért kérted ki a véleményünket ?
Hát pont ezért, mert fingom sem volt, hogy hol kezdjem el, és nem akartam egy vélemény után dönteni, mivel általában jó munkát szeretek kiadni a kezem közül. Na, most miután itt mindenki mást mondott, és senkitől sem hangzott el, hogy a támogatás ilyen, vagy olyan ehhez, vagy ahhoz, ezért gondoltam, hogy akkor a fedora, mertháthogy redhat alapok, jó támogatás, akkor nem lehet rossz. Errefel Macskajancsi felborította az életemet, mert ő pedig elég meggyőzően mást ajánlott, bár magánlevélben írt, remélem nem baj, ha itt megemlítem. Szóval a Mandriva és az OpenSuse a véleménye. Én a Mandrivát próbálnám ki, de ha valaki ellentéteset ír, hogy ő inkább az xy linuxot használná, akkor én hülyét kapok 🙂
Mindenkinek köszönöm az értékes tanácsokat, úgy hogy ezek alapján eldöntöttem a következőket. Egy disztrót fogok használni – egyelőre -, kezdetnek ez is elég lesz, mivel most tanulom a linuxot. Tehát VectoR jól mondja, elég lesz egy helyre telefonálni. Menet közben úgy is rájövök a hiányosságokra, aztán léphetek tovább másik disztróra. Lada2105 elfelejtetted, hogy én még csak windows-ban tudok gondolkodni, ezért nem vágtam a hozzászólásokból, hogy bármelyik jó lenne.
A VectoR-féle felajánlás bármennyire is jól hangzik, sajna nekem kell feltelepíteni az egész rendszert, nekem kell a problémákból tanulni, majd hozzáértővé válni, mert ha elfogadnám a segítségét, akkor én mit keresek a munkahelyemen?
Egy ismerősöm szerint kezdjem a Fedora-val, mert az a RedHat-ból származik, és jó a támogatottsága. Tehát azzal fogom kezdeni.Üdv: Lordbyro
lada2105 wrote:Szóval végülis mindegy. Próbálj ki párat, olvassgas, próbáld elhárítani a problémákat aztán válaszd ki a neked legjobban tetszöt illetve megfelelöt.Akkor miért nem ezzel kezdted? 😀 Már rég bezárhattuk volna a topicot. 😀 😀
Emberek!!!
És az alaptéma, az smafu? Még mindig nem tudom, melyik disztró lenne jó. Eddig szinte mindenki mást mondott 🙂
bepe79 wrote:lordbyro wrote:Te pedig némi költségbe kerülnél (kávé, cigi, kaja, útiktsg, szállás, hotelmaca, stb.)Honnan tudod, hogy a Vektor szereti, ha hat malaj kurv@ kenyezteti a hotelszobaban?
Még 80 évesen is bejönne mindenkinek a dolog, VectoR meg épp most múlt el 20. ;D
Lada2105: igazad, van, de ez a dosos progi már be van betonozva a rendszerbe, mint mindenhol. Más progival leváltani igen macerás, pláne, ha többszázan ezt használják, és még plusz pénzbe is kerül. Ezt csak akkor lehet, ha a programíró lepaktál a fővezetéssel és visszaoszt nekik x pénzt. Én is szívtam a hálózati nyomtatással dos alól, de meg tudtam oldani, röviden le is írom, hogy. Lényeges, hogy vagy legyen rajta lpt1 port, vagy a driver tudjon emulálni egy lpt1-el, mint pl:a hplaserjet1000-es. Na, a hplaserjet1020-as már nem tudja, az echte usb-s nyomi. Azt még lokálisan sem nagyon lehet rábírni.
Most kapcsolok, hogy a linux fórumon windózos témát feszegetek 🙂 Vazz, ezt a pofátlanságot 😀 Na, de azért befejezem, majd a modok eldöntik a sorsomat. Szóval a futtatásba:– cmd (enter) — net use lpt1 \gépnévnyominév /persistent:yes Persze a távoli gépen lennie kell egy lpt1-es nyominak. Ha így sem megy, akkor állítsd át a speciális beállításoknál a RAW módot TEXT-re. Ha így sem megy, akkor szerezd meg a DOSPRN nevű progit (fizetős). Ha így sem megy, akkor cseréld le a nyomit.VectoR: Pár év mulva jelentkezek a csapatodba, ok? 🙂
Vector: én is nagycsaládos vagyok, csak elapróztam egy kicsit (4 gyerek 3 alomból 🙂 , de ezt ne feszegessük, nem Pali-nak hívnak. A felajánlásod nagyra értékelem, de még várni kell egy kicsit, mert mivel a megyéhez tartozunk, az ottani főinformatikus, aki elég jó a linuxban (állítólag), eljön hozzám, hogy átbeszéljük az esetet. Ha mégsem ért hozzá annyira, akkor természetesen elindítom a „VectoR-project”-et, amit be kell majd vezetni a főnöki tudatba. Szóval ne haragudj, ha rajtam múlna, már holnap jöhetnél, de mivel a megyei kollegának belefér a munkaidejébe, Te pedig némi költségbe kerülnél (kávé, cigi, kaja, útiktsg, szállás, hotelmaca, stb.), ezért utána tudunk csak értekezni Veled. A „máshol leszerelt gépek”-project érdekelne minket, mert egy szakkört akarok indítani a gyerekeknek. Küldtem levelet az IBM-nek, Sony-nak, Nokia-nak, meg ilyen nagy cégeknek, de még csak választ sem adtak… Te pedig kérés nélkül. Nem semmi.
A nyomtatótémát Lada2105-nek majd holnap válaszolom meg, mert már vár az asszony.
Köszi mindenkinek, üdv: Lordbyro
Vector: nagyon köszi a felajánlást, de tuti elnyernéd a tendert, ha minden úgy nézne ki, mint most, és még fizetnél is érte, hogy megcsinálhatod 😀 Mindenképpen megkereslek, előre is köszönöm.
Vladi: igen, azt gondoltam ki, hogy két gépre teszem fel a linuxot, (amiről még mindig nem tudom, hogy melyiket) és hálóban fogom tesztelni, főleg a nyomtatást, mert az egyik nagy kerékkötő ez lesz: HP LaserJet 1000 és az 1020-as. Egyenlőre nem találok hozzá linuxos drivert, de még csak öt percet kerestem. Titkárnő Gizikének a szólógépére felnyomom (Gizikének nem 🙂 ) a linuxot, majd átszabom a Macskajancsi által javasolt módszerrel, a többi szólógépet ugyanígy, és még van 3 jogtiszta winxp és office, azok pedig arra a 3 gépre kerülnek, amikről az apeh-os, OTP-s és egyéb munkaprogik futnak, ezekkel nem kell kínlódni. Tehát marad a hat gép, de ez is elég lesz. Tanulásnak meg király. Ja, hogy érted azt, hogy „De nehogy feladd az első kudarcok után!” ? Lesznek kudarcaim? ;D
Vizsla: ez a cég nem profitorientált, hanem költségvetési int., tehát amennyit ad az állam, abból kell gazdálkodni, ergo a régi szocis vezetési stílus tovább él nálunk, a beosztottaknál is maradt minden szemlélet. Mi egy kis üde zöld sziget vagyunk ebben a kapitalista taposómalomban.
Sziasztok!
Köszönöm a tanácsokat. A dos progi neve: TEGYESZ rendszer. Sztem ez nem segít, ha tudjuk a nevét. Lényegében a gyermekvédelmi intézmények adatbáziskezelő-felvivő-nyilvántartó-statisztikázó rendszere, amit valaki megírt, és mindenhol ezt használják. Az intézményünktől most vontak el 36 millát, tehát 0 Ft van fejlesztésre. A jogtiszta cucc 2-3 milla között lenne, tehát lehetetlen, de a Linux a kedvező ára miatt (0 Ft), beleférne ebbe a költségvetésbe. De: az alkalmazottak hierarchiája a főnök felé meghatározza a linux elfogadását. Előzetesen megpengettem egy kolleginának a linuxra való átállást, akit értelmesnek gondoltam, sajna frenetikus ellenreakciót váltottam ki belőle. De szerencsére nem áll közel a főnökhöz, ezért nem sok vizet zavar. Megkerestem egy közel álló hölgyet, lesz ami lesz alapon, és BEJÖTT! De ő is figyelmeztetett a markáns ellenállásra a többiektől. Na ezért lenne jó egy winhez nagyon hasonló dolog. Ezt azért írtam le, hogy Vladi lássa, hiába a piacgazdaság, engem rúgnak ki, ha magamra haragítom a gárdát, nem őket, mert buták. A költségvetést pedig Vector-nak írtam, hogy sajna, még egy 500-as gép is komoly kiadás. De ha tuti a linuxos rendszer, akkor le tudom nyomni a vezetőség torkán a gépfejlesztést.
Vector: tehát azt mondod, hogy a blackPanther-el ezt e problémát meg lehet oldani. Jobban tetszene a többféle disztró használatánál.
Mindenkinek köszi az eddigieket, mára kilépek, de holnap vagyok.
Üdv: Lordbyro
-
SzerzőBejegyzés
legutóbbi hsz