Hozzászólások
-
SzerzőBejegyzés
-
Szervusztok!
Sajnos lassú vagyok a cselekvésben. Mentségemre csak azt tudom felhozni, hogy még életemben egyszer sem nyúltam bele a PC dobozába. Nem attól féltem, hogy kivegyem az elemet, hanem attól, hogy nem okozok-e ügyetlenségemmel nagyobb hibát.
kisbetu!
Első tanácsodat megfogadtam. Kivettem az elemet és egy műszerrel megmértem a feszültségét, amely 3,09V-nak adódott. Ez tehát nem látszik lemerültnek. Egyébként PLEDMAX márkájú az elem, melyről nem tudom, hogy jól hangzik-e ebben a témában.
Második tanácsodnak csak az első felét fogadtam meg: a CMOS Clear Jumpert megpiszkáltam és kicsit próbáltam lenyomni, de eléggé benyomottnak találtam. Az alaplap gépkönyve szerint az 1-2 tű a normál, alapértelmezett helyzet és úgy látom, hogy ott van. ( a mellékelt képről Te is megítélheted: ez a jumper a JP1 jelű, vagyis szerintem a piros színű)
Sajnos túl közel hozzá ott van a JP23 jelű Green LED Mode Jumper is ( ennek is normál, alapértelmezett helyzete az 1-2, és ott is van). Két ujjal nem tudtam a JP1-et úgy megfogni, hogy le tudjam húzni, egyben a JP23-mal nem mertem megpróbálni, csipeszt meg nem mertem használni.
Tegnap a piszkálás utáni néhány indításnál nem kaptam hiba-üznetet, de ma már igen.Ma figyeltem fel rá, hogy a bekapcsolás utáni első képen, amikor kiírja a DDR DIMM Speed-et, akkor, ha 300-at ír ki (ez a jó érték), akkor nincs hibaüzenet, ha a régi 200-as számot írja ki, akkor van.
Nem találtam eggyüttjárásban a hibaüzenettel egy másik érdekes, de szerencsére még ritkán jelentkező hibát, mely szerint néha bekapcsolás után nem kezd indulni, hanem helyette folytonosan sipol, amit csk úgy hagy abba, hogy benyomom a reset gombot. Akkor elhallgat és elindul. Talán ez is az alaplappal függ össze.
Ha ezek után is azt tanácsoljátok, hogy a CMOS Cleer Jumpert húzzam le és tisztogassam meg, akkor segítsetek azzal i hogy hogyan húzzam le.malo

Az Ubuntuban is lehetséges a partícionálás nélküli telepítés – természetesen. sany! igazad volt.
masterminds! A mellékelt képeidből merítettem bátorságot a kézi particionálás opcióban elindulni. Ezekből jöttem rá, hogy itt nem csak kézzel particionálhatok, hanem választhatok partíciót, amelyre telepíthetek.
Rendben lezajlott a telepítés, ezeket a sorokat már innen írom.
Az UBUNTU barátaitól elnézést kérek, hogy kétségeim voltak.
Mindőtöknek köszönöm, hogy nem engedtétek el a kezemet!
Üdvözlettel:malo

masterminds-nek ez a mondata fogalmazza meg a lényeget:
„Itt szó sem esik arról, hogy meg szeretné tartani az adatait, csupán a partíciókat…”Én most úgy látom, hogy az ubuntu telepítése particionálás nélkül nem lehetséges.
Az UHU-ban viszont kiválaszthatok meglévő partíciókat (akár el vannak foglalva, akár üresek), és a fájlrendszer, valamint a csatolási pontok megadása után oda telepít, ahová kértem, de előtte mindent letöröl arról a partícióról.
Ugyanakkor nem vagyok biztos benne, hogy jól látom. Az persze bizonyára úgy van, hogy aki már sokat particionált, az biztos kézzel particionálja a lemez kiválasztott részét és telepít rá. Sajnos ehhez még gyűtenem kell valamennyi tudást és bátorságot is.
Ha viszont jól látom, akkor az ubuntut újratelepíteni sem lehet particionálás nélkül. Erre most mondhatjátok, hogy tíz évig sem kell újratelepíteni, csak frissíteni, de mindíg előfordulhat olyan helyzet, amikor újratelepítés válna szükségessé. Ilyenkor persze ezt is csak particionálással lehet megoldani.
Köszönöm a tanácsaitokat: maloSzervusztok!

Köszönöm a tanácsaitokat: maloSzia sany!
Jogos a kérdés, hogy minek akarom ujratelepíteni az ubuntut, de kérlek, hogy lépjünk ezen túl.
Most már azzal is megelégednék, ha valaki megírná, hogy az ubuntuban van vagy nincs olyan lehetőség, amilyent az uhuban megszoktam:„Visszatérek az eredeti célhoz: lehet, hogy az UHU-Linux egy kicsit elkényeztetett, de ott a telepítő DVD felajánl két lehetőséget:
-a teljes merevlemez felhasználása, és
-meglévő, vagy üres partícióra.
Ez utóbbit választva megjelennek a partíciók, ahol kijelölhetem, hogy melyikre akarom telepítene a DVD-ről az adott disztribúciót, majd a menüből kiválaszthatom a kívánt fájlrendszert és a csatolási pontot.
Ha ez nem tetszik, akkor még itt is választhatok particionálást, vagy visszaléphetek. Ha a kiválasztott meglévő partíciókra akarok telepíteni, akkor azokat a telepítő formázza és odatelepíti, amit kértem.
Ezt kerestem az Ubuntuban, de eddig hiába.”Sajnos a /home áthelyezéshez még kevésnek érzem a tudásomat a leírtak mellett is, de köszönöm a tanácsot, majd próbálok rátanulni.
üdv maloSzia sany!

üdv maloSzervusztok!
Először arról, hogy mit kéne minek a helyére tenni:
A jelenlegi partíciók bemutatása a mellékelt képernyő-képen látható.Ez lenne az eredeti szándékom:
A /dev/sda3 partíción van most egy ubuntu. Ennek a helyére kellene tenni a magyarubi-t DVD-ről „/” csatolással, és persze előtte a partíciót formázni is kellene. Jelenleg itt van a „boot” jelölő, és maradjon is itt.
A /dev/sda7 partícióra szeretném tenni a magyarubi /home könyvtárát a most itt lévő, és formázással letörlendő uhu2.0 helyére.Most már ezzel is megelégednék:
A /dev/sda3-ról kellene átrakni a meglévő /home könyvtárat az előtte formázandó /dev/sda7 partícióra. masterminds tanácsai szerint ezt talán meg is tudom csinálni.Visszatérek az eredeti célhoz: lehet, hogy az UHU-Linux egy kicsit elkényeztetett, de ott a telepítő DVD felajánl két lehetőséget:

Ezt kerestem az Ubuntuban, de eddig hiába.
Üdv: maloSzervusztok!

Üdv: malo -
SzerzőBejegyzés
legutóbbi hsz