Hozzászólások
-
SzerzőBejegyzés
-
Köszi!
Köszi! A SuSE-nél már érdeklõdtem, de szürnyû pénzeket kérnek a velük kapcsolatban álló oktatóközpontok egy tanfolyamért és vizsgáztatásért. Engem kimondottan internetes távoktatású és olcsó érdekelne.
Létrehozod a parancsállományt (ahogy szolarisz leírta), s azt beteszed a /etc/init.d katalógusba. Ezután már mindig automatikusan elindul ez a parancsállomány.
Igen, az összefogás a legfontosabb! Ezért is indult el a népi kezdeményezés, az aláírásgyûjtés. A Parlamentnek kötelessége lesz foglalkozni velünk.
A levelet lehetett volna másképpen is fogalmazni, de szerintem jó ez. Lényegre törõ.
A kezdeményezés mindenképpen dícséretes. Mindenki részérõl, aki részt vett és részt vesz benne.
Ez nagyon helyes! Semmiképpen sem árt nekünk az olyan párt, akinek szemlélete nyílt közösségû, akár politikai, akár szakmai. Ez lendületet adhat majd a hazai Linux és egyéb nyílt forráskodú fejlesztéseknek. Ha csak õk állnak melletünk pártként, akkor csak õk. Mások is kiállhatnának mellettünk. Tegye mindenki azt!
Skacok! Talán itt a lehetõség arra, hogy továbblépjünk a petíció benyujtása ügyében. Egy nagy támogatónk, egy párt, aki szívén viseli a Linux sorsát, már van. Vajnai Attila, a Munkáspárt alelnöke. Mint nekem írta: „Természetesen szívesen veszünk részt minden olyan akcióban, amely a linuxra ráirányítja a figyelmet.” „Ha már van egy forgalomban lévõ petíció, akkor azt is szívesen aláírjuk, mert tapasztalatom szerint az érdekvédelmi szervezetek nem követelnek a kormánytól semmi teljesíthetetlent.”
Arra kérek mindenkit, hogy akinek van tervezete a benyújtandó petícióra, kérem tegye ki a fórumra, vagy küldje el nekem a szucs_t@freestart.hu e-mailcímemre, hogy azt megvitathassuk, közösen átfogalazhassuk.
S arra kérek még mindenkit, hogy aki csak tud, próbáljon kapcsolatot teremteni minél több párttal, szervezettel, hogy segítsék a megmozdulást, a jogos felszólalásunkat. Mert ez mindannyiunk érdeke.
Szerintem ne hagyjuk kihûlni a dolgokat, politikai oldalról is megtámogathatnánk a kezdeményezésünket! Talán a 2003. év tényleg a Linux éve lehet, legalábbis hazánkban.
Ha valakinek kész, vagy félig kész petíciója van, vagy valamilyen ötlete van ez ügyben, kérem írja meg!
Igaza van gdavidnak. Használj Wine-t vagy WineX-et! Ahhoz nem is kell feltelepíteni a Windowsodat. Persze ezek még nem futtatnak minden Windowsos progit, de egyre jobbak.
[Szerkesztve: 23/1/2003 szucs_t]
PAZO! A „tiszta” olyan, mint a jó forráskód. Egyértelmû, logikus, és minden sallangtól mentes. Célratörõ. Nem tudom, mely pártokról gondolod, hogy hozzájuk terelném a kezdeményezést.
A Windowsok sajnos nem ismerik a Linuxos partíciókat, ezért csak úgy telepíteni nemigen lehet. Fordítva telepíteni lehet, da az más eset… A Wmware nevû programmal fel lehet tenni akár több operációs rendszert is, és Linux alól indítani.
-
SzerzőBejegyzés
legutóbbi hsz