Video: a profi fotós Chase Jarvis népszerűsíti az iPhone-t, mint fényképezőgépet

Kultúránk telítettebb képekkel, mint valaha, de a mi szerepünk is nagyobb ezek létrehozásában és terjesztésében – és erre ott a web. A kameratelefon (telefonos kamera?) – a normál telefon, nem a kivétel – kapcsolódik a netre, így lehetővé teszi a feltöltést néhány kattintással. A wi-fis tároló kártya, ahogy a fotós Stephen Ferry magyarázza, rövidre zárja a ‘közvetlenség áramkörét’. Más szóval a fotók elérhetők az egész világon a kioldógomb megnyomása után ezredmásodpercekkel – ezt 10 éve még el sem tudtuk volna képzelni.

A Psystar bezár [de nem]

A Dow Jones jelentése szerint az Psystar megkezdte a cég bezárását azt követően, hogy az Apple ezen a héten ismét benyújtotta a végzést ellene.

Camera hozzátette, hogy bár a Psystar nem fog Mac OS X-el telepített számítógépeket értékesíteni, más PC-s operációs rendszerekkel igen. Valamint továbbra is értékesíteni fogják a Rebel EFI-t.

A Google Chrome OS használata

A Google nem tett jót azzal, hogy ismertette a Chrome OS felhasználására vonatkozó terveit, mert sokan azt hiszik, hogy a Google operációs rendszere Windows alternatívája lehet. A cél az, hogy létrejöjjön „egy operációs rendszer, amely egy gyors, egyszerű és biztonságosabb számítástechnikai élményt nyújt azoknak, akik a weben töltik a legtöbb idejük nagy részét”. A Chrome OS használatának elsődleges indokai lehetnek:

iPhone a Tescoból (az Egyesült Királyságban)

Anglia legnagyobb lánca ma bejelentette, hogy az O2-vel történt megállapodásnak megfelelően még karácsony előtt megkezdik az iPhone értékesítését üzleteikben.

A Tesco az árakról nem közölt részleteket, csak azt, hogy az „versenyképes”.

A Tesco Mobile, amely a két cég közös vállalata iPhone 3G és iPhone 3GS készülékeket értékesít a Tesco Telefon üzletekben és online a Tesco Directen keresztül az Egyesült Királyságban.

iPhone gazdaságos

Cseréljük le a program nevét a menüsorban


A gépemen – kompatibilitási okokból – fenn van a Microsoft Office 2004 és a 2008. Azonban mindkét program futás közben csak azt mondja magáról, hogy pl. Microsoft Word. Azt akartam, hogy a menüsorban lássam, mikor melyik fut. (A módszer a Carbon változattal nem működik, mert azt nem tudod csomagokra bontani.) Biztosan van rá sok más módszer is, azonban nekem csak annyira van szükségem, hogy megkülönböztessem őket a menüsorban.

Ráncfelvarrás….

Tisztelt felhasználóink !

 

Ismét eltelt egy kis idő azóta, hogy legutoljára módosítottam a fórumon. Most vettem egy nagy levegőt, és átalakítottam az oldalt Drupal alapúra (külön köszönet 'Macbook'-nak a grafikai munkáért).

Vector írta :)

Mivel már tornyosultak az „elveszett fájl” jelentések, ma megtettem

Sokaknak biztos nagy lelki traumát okoz a blackPanther OS újabb verziója, és mindenféle felesleges lépéssel próbálnak a megállíthatatlan népszerűsége ellen tenni, de ez van. Nekik ajánlom ezt a verziót, ezért is kapja majd a „Destiny” kódnevet.

A bejelentés itt : http://www.blackpanther.hu/modules/news/article.php?storyid=71
Galéria itt: http://www.blackpanther.hu/modules/xcgal/thumbnails.php?album=31
Letöltések itt: http://www.blackpanther.hu/modules/PDdownloads/viewcat.php?cid=2