Open-PC: egy rakás szemét vagy kultusztárgy?

Open-PCAz Open-PC projekt fél évvel az indulás után elkészült az első, fizikailag is létező géppel, ami OSS alapokon nyugszik. Túl sok jót nem mondtak róla, a legkevesebb az, hogy nem áll arányban az ára és az értéke.  Sőt, a Slashdot bloggere, GNUAlmafuerte szerint nem is igazán OSS, mert a BIOS nem nyílt forráskódú.

A megjelenése nem jelent technikai áttörést, a mottója: 'építette a Linux közösség számára a Linux közösség'. Az energiatakarékos gép '100 százalékig szabad drivereket használ', a 359€ árban benne van a telefonos és e-mail támogatás, valamint egy kisebb adomány a KDE projekt részére.
Valamint egy Atom N330, 1.6GHz kétmagos processzor, 3 GB memória, 160 GB-os merevlemez, ASRock alaplap és 250 wattos tápegység – mindez elérhető lesz február végétől.

"Inkább egy Mac"

A Slashdot oldalain a bejelentés után a több mint 450 komment alapján az a vélemény alakult ki, hogy nem ez lesz az a gép, amit minden Linux-kocka azonnal megrendel.

A hozzászólások szerint bármi jobb, mint fizetni még a Windowsért is, s remélhetőleg lesz majd egy erősebb modell is. De az ára elég rettenetes, ehhez az árhoz jön még a monitor, a billentyűzet és az egér – s akkor még egy elég gyenge 'desktop' gépünk van.

A vitáról bővebben a LinuxInsider oldalán.

Innen nézve több sebből vérzik a projekt. Kis hazánkban sajnos alapvetően szétválik a gép és az operációs rendszer (kivéve az Apple), az egyikért hajlandó fizetni a vevő, a másikért nem.
Ezért aztán teljesen mindegy, hogy a 'gép' árában egy windows van benne, vagy a KDE. Ha drágább, akkor nem versenyképes.

Amiért mégis lenne értelme ennek a dolognak, az pont az, amit az Apple gépek tudnak: hogy csont nélkül működik minden része a gépnek. Hogy nem kell driverek után vadászni, azon tipródni, hogy az okos zárt kódú drivert használjam vagy a butácska nyíltat, hogy a hangkártyán miért nem működik minden kimenet … és így tovább.

Ami kellene, az egy jó gép, egy jó ár, és egy olyan op-rendszer, ami működteti az egészet.

p.s. valaki tudna egy jó fordítást a FOSS-ra? engem a Szabad Szoftver alliterációja is zavar egy kicsit, így egybe meg pláne nincs ötletem rá
 

Vélemény, hozzászólás?