Amióta csak divatba jöttek az úgynevezettt ‘okostelefonok’, azóta használom őket. Nem sznobizmusból, hanem azért mert érdekel a technológia, és persze néha jól jön ha az ember meg tudja nézni a leveleit, vagy a friss híreket.
Manapság a bőség zavarával küzd az ember, amikor új telefont választ: árban, minőségben és szolgáltatásokban nagy különbségek vannak a készülékek között. A szolgáltatók különféle módszerekkel próbálják az előfizetőket újabb és újabb, drágább és drágább telefonok, tabletek megvásárlására bírni az ügyfeleiket. A csapda ott van a dologban, hogy egy adott szolgáltatóhoz 2 évre elközelezni magunkat, nem biztos, hogy jó ötlet. 2 év alatt sok minden történhet a világban, szinte biztos, hogy ez idő alatt piacra kerül egy olyan készülék, amely jobban kielégíti az igényeinket. Arról nem is beszélve, hogy ha öszeadjuk a két év alatt keletkezett költségeinket, akkor valami elképesztően nagy számot kapunk, már egy középkategóriás telefon esetében is.
Ezek a dolgok forogtak a fejemben, amikoris elkezdtem nézegetni a kínai ipar csodáit, a kétkártyás csodákat.
Tudnivaló, hogy ezeknek a telefonoknak általában valamilyen MTK chip a lelkük. Ez a sokáig lenézett tajvani gyártó az utóbbi hónapokban egyre másra rukkol elő impozáns teljesítményű és árú egységekkel, amelyeket a különböző kínai gyártók előszeretettel építenek bele a készülékekbe.
Ha szétnézünk a ‘kínai piacon’ számos ismert és ismeretlen – néha viccesen hangzó) névvel találkozhatunk a gyártók között: Lenovo, ZTE, THL (Technology Happy Life ), vagy épp a nagy erőkkel nyomuló Jiayu.
Mivel a közelmúltban volt szerencsém három ilyen készüléket is kézbe fogni, és terveim szerint a teszteket hamarosan közkinccsé is teszem.
legutóbbi hsz