Helyzet :)

Sok sok éve már, hogy elindult a Linuxforum.hu, azóta sok minden megváltozott a világban.
Hol voltak a kétezres évek elején az okostelefonok, a nagy sávszélességű mobil internetkapcsolatok, hol volt a Facebook ?
Nos igen.
Az ember észreveszi, hogy öregszik, elszállnak a feje fölött az évek…
De ez az élet rendje – hogy egy iszonyatos közhellyel éljek..
Félreértés ne essék: nem én érzem magam öregnek, csupán látom, hogy a technológia és a tömegek igénye régen meghaladta egy ilyen kis oldal lehetőségeit.
Nagyjából látható, hogy a régi, hagyományos “fórumos” oldalak nagyrészt kihaltak, elfáradtak.
Elfáradtam én is.
Vagy inkább talán úgy fogalmaznék, átadom a helyem a lelkes fiataloknak 🙂
Remélem, hogy az oldal, és a fórum sok embernek tudott segítséget nyújtani,és ezen keresztül sokan szerették meg a Linuxot, és ha nem is estek örök szerelembe, legalább van fogalmuk róla, hogy a Windowson kívül is van élet 🙂

Ha arra gondolok, hogy akik az elejétől kezdve velünk tartottak, és annakidején tizenévesek voltak, mára már meglett családapák 🙂
Remélem ők is továbbadják a Linux iránti érdeklődésüket a gyermekeiknek, mint ahogy én is tettem 😉