Hozzászólások
-
SzerzőBejegyzés
-
violazoli wrote:de ha nincs időd rá, akkor most tkp hogyan képzeled ezt?!
Két elképzelésem van:
1. 2002-ben még úgy gondolta, lesz rá ideje. Azóta nekiállt dolgozni, (gyerek született, APEH-témán lobbizik, stb.) és láttya a valóságot.
2. Igaz a kép, és 2020-ban indul a prodzsekt.vizsla wrote:Visszatérve kisbeture. A megnyílvánulásaiból biztos vagyok benne, hogy ő pl. nagyon jól emlékszik az első Linukszos heteire, sőt a későbbiekre is. (Ellentétben azokkal a „hekkerekkel”, akiknek nincsenek Linukszos emlékei.)SUSE 6.4EV (eval). És Mandrake 7.0.2
2000. augusztusban.Miattuk tanultam meg partícionálni, mert kb. a harmadik át- és újratelepítésem után teljes káosz uralkodott el a kiterjesztett partícióim között.
Aztán gyorsan eldőlt, hogy Mandrake kiesik, SUSE marad.
A manualok olvasása ismerős (és hasznos) volt RSX-en és VMS-en is. Örültem, hogy vannak.(Igen, kedves violazoli, nekem is volt múltam a PC előtt. De én forrasztópákával a kezemben ebédelek, és nem ágyban.)
Aztán találtam a gépen HOWTO-kat. Sokat!
Elolvastam őket.
Elolvastam a SuSE leírását a saját initscriptjeiről, runlevelekről. (Sose volt rá később szükségem.)Aztán feltérképeztem a YaST-ot. Rájöttem, hogy a programtelepítés ablakában rövid leírás van a csomagokról.
Ha nem is tettem fel minden szart (mert minek 4 böngésző pl.), de a leírásokat elolvastam, hogy ismerjem a választékot.Jó volt látni, ahogy az évek során a YaST egyre „okosabb”, kinövi gyerekbetegségeit, magyartalanságait, egyre több funkcióhoz ad beállítási segítséget.
Az első években írt fórumbejegyzéseimben mindig azt tanácsoltam: tedd fel a rendszert, ahogy sikerül.
Aztán tedd fel újra, ahogy szeretnéd.
Harmadszorra tényleg olyan lesz, amilyet akartál.Fordítottam kernelt, csináltam modemes netet, meg netmegosztást. Kipróbáltam 5-6 disztrót.
Kipróbáltam a doksikban, könyvekben leírt konfigfile-ok editálását. És a mítoszokkal ellentétben – nálam – a warez YaST nem kavart bele.
Beállítottam a bt878-as TV-kártyát egy török veboldal leírása alapján (azóta már a YaST csinálja, akkor még nem volt benne).
Aztán rájöttem, hogy én használni akarom a rendszert, nem akarok „hekkelni”.Igen, én is voltam kezdő.
Sok dologban még mindig az vagyok. Sosem mernék például a „haladó” szekcióban topikot nyitni. Igaz, a topiknyitás amúgy sem jellemző rám.vizsla wrote:Visszatérve kisbeture. A megnyílvánulásaiból biztos vagyok benne, hogy ő pl. nagyon jól emlékszik az első Linukszos heteire, sőt a későbbiekre is. (Ellentétben azokkal a „hekkerekkel”, akiknek nincsenek Linukszos emlékei.)SUSE 6.4EV (eval). És Mandrake 7.0.2
2000. augusztusban.Miattuk tanultam meg partícionálni, mert kb. a harmadik át- és újratelepítésem után teljes káosz uralkodott el a kiterjesztett partícióim között.
Aztán gyorsan eldőlt, hogy Mandrake kiesik, SUSE marad.
A manualok olvasása ismerős (és hasznos) volt RSX-en és VMS-en is. Örültem, hogy vannak.(Igen, kedves violazoli, nekem is volt múltam a PC előtt. De én forrasztópákával a kezemben ebédelek, és nem ágyban.)
Aztán találtam a gépen HOWTO-kat. Sokat!
Elolvastam őket.
Elolvastam a SuSE leírását a saját initscriptjeiről, runlevelekről. (Sose volt rá később szükségem.)Aztán feltérképeztem a YaST-ot. Rájöttem, hogy a programtelepítés ablakában rövid leírás van a csomagokról.
Ha nem is tettem fel minden szart (mert minek 4 böngésző pl.), de a leírásokat elolvastam, hogy ismerjem a választékot.Jó volt látni, ahogy az évek során a YaST egyre „okosabb”, kinövi gyerekbetegségeit, magyartalanságait, egyre több funkcióhoz ad beállítási segítséget.
Az első években írt fórumbejegyzéseimben mindig azt tanácsoltam: tedd fel a rendszert, ahogy sikerül.
Aztán tedd fel újra, ahogy szeretnéd.
Harmadszorra tényleg olyan lesz, amilyet akartál.Fordítottam kernelt, csináltam modemes netet, meg netmegosztást. Kipróbáltam 5-6 disztrót.
Kipróbáltam a doksikban, könyvekben leírt konfigfile-ok editálását. És a mítoszokkal ellentétben – nálam – a warez YaST nem kavart bele.
Beállítottam a bt878-as TV-kártyát egy török veboldal leírása alapján (azóta már a YaST csinálja, akkor még nem volt benne).
Aztán rájöttem, hogy én használni akarom a rendszert, nem akarok „hekkelni”.Igen, én is voltam kezdő.
Sok dologban még mindig az vagyok. Sosem mernék például a „haladó” szekcióban topikot nyitni. Igaz, a topiknyitás amúgy sem jellemző rám.gabaman wrote:„Tudom, erősen tiltakoztál, de hát – lássuk be, – a hiba csak attól van.”Szerinted aki erősen tiltakozik vagy erősebben bizonygat, akkor nagyobb igazság van benne?
Úgy tűnik, sikerült a konfigurációs mizériát félresöpörnie vele.
De engem igazán nem érdekel, nekem tartalékban is van legalább három 80 eres kábelem.
Kernelt meg nem forgatok. Forgasson, aki disztrót gyárt.gabaman wrote:„Tudom, erősen tiltakoztál, de hát – lássuk be, – a hiba csak attól van.”Szerinted aki erősen tiltakozik vagy erősebben bizonygat, akkor nagyobb igazság van benne?
Úgy tűnik, sikerült a konfigurációs mizériát félresöpörnie vele.
De engem igazán nem érdekel, nekem tartalékban is van legalább három 80 eres kábelem.
Kernelt meg nem forgatok. Forgasson, aki disztrót gyárt.milfer wrote:A 2.6.26-os kernel kivételével az összes alatt működik. Akkor mi baja lehet a kábelnek ?Azt már említette valaki, hogy esetleg az a 2.6.26-os kernel esetleg rosszul van konfigurálva. Esetleg. Rosszul.
Tudom, erősen tiltakoztál, de hát – lássuk be, – a hiba csak attól van.
milfer wrote:A 2.6.26-os kernel kivételével az összes alatt működik. Akkor mi baja lehet a kábelnek ?Azt már említette valaki, hogy esetleg az a 2.6.26-os kernel esetleg rosszul van konfigurálva. Esetleg. Rosszul.
Tudom, erősen tiltakoztál, de hát – lássuk be, – a hiba csak attól van.
Macskajancsi wrote:csak az egéren kell megkeresni a bal gombot…. ;D ;D ;DÉs nem mindegy, hogy melyik bal!

Ugyan már!
Mindkét kábelt 40 eresre kell cserélni, mert akkor mindegyik eszköz lassabban fog működni, kevesebbet fogyaszt, védi a fákat.
Persze ma attól még lesznek zivatarok.
-
SzerzőBejegyzés